Földet, tökéletes volt. Minden fűszál, minden virágszirom, minden teremtmény, a
legkisebbtől a legnagyobbig, az Alkotó dicsőségét hirdette. Az egész Teremtés
koronája pedig az Ember volt.
„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi
képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain,
a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle
állatokon.” (Teremtés 1:26, 27)
A Teremtő a saját képére alkotta meg az
embert! A föld egyetlen más teremtménye sem részesült ebben a dicsőségben, csak
az emberiség. A Mindenható képére formált tökéletes lényeket a Teremtő az
angyalok és önmaga társául alkotta meg. Az első emberpár nem csak gyermek
volt, akikről az Atya gondoskodott, hanem útmutatást kapó diák is. Gyakran
meglátogatták őket az angyalok, és abban a kiváltságban volt részük, hogy
szemtől szemben beszélhettek a Teremtőjükkel.
A természet törvényei és működése nyitva állt
csodáló elméjük előtt. Megfigyeltek minden eleven teremtményt, a legkisebbet
éppúgy, mint a legnagyobbat, és megértették őket. A mezei virágokból és a
legmagasabb fákból, a földből, az égből és a tengerből egyaránt az Atya
szeretettel teli nevét olvasták ki.
Amikor hűsen leszállt az este, a Teremtő
meglátogatta a szent párt, hogy elbeszélgessenek a nap eseményeiről és
örüljenek az együtt töltött időnek. Mindaddig, amíg Ádám és Éva hű maradt a
szeretet isteni törvényéhez, egyre mélyebb betekintést nyerhettek a világ
működésébe, új ismeretekre tehettek szert, és a boldogság új forrásait
fedezhették fel, ahogyan egyre jobban megértették a Teremtőjük határtalan és
kiapadhatatlan szeretetét. A Teremtő minden boldogságban eltöltött nap végén
ellátogatott a kertbe, és magához hívta a gyermekeit.
Aztán tragédia történt: megjelent a bűn. Amikor
a Sátán megkísértette Évát, Éva nem volt éhes. A kísértést nem az étel jelentette. A kísértés a Teremtő
szeretetének kétségbevonása volt. A Sátán megkísértette, hogy a Teremtőjének azigazságában kételkedjen.
Megkísértette, hogy olyan állapot után vágyakozzon, amely nem adatott meg neki.
Éva ’istenné’ akart válni – ennek a kísértésnek engedett maga a Sátán is. (Lásd
Ézsaiás 14:12-14) Éva olyan tisztesség után áhítozott, amely nem neki volt
rendelve: hogy egyaránt megismerje (vagy megtapasztalja) a jót és a gonoszat. Az Atya soha nem akarta,
hogy a gyermekei megtapasztalják a gonoszat.
Azt a rettenetes napot követően, amikor Ádám
és Éva a bűn útjára tértek, megfosztattak a fényességtől, amely addig
körülvette őket, és szégyellték magukat. Mivel nem tudták, hogyan takarják el a
meztelenségüket, és miként kérjenek bocsánatot az engedetlenségükért, félelmükben
elfutottak és elrejtőztek, amikor hallották, hogy a Teremtő szólítja őket:
„Hol vagy? És [Ádám] monda: Szavadat hallám a
kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő:
Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől
tiltottalak, hogy arról ne egyél? (Teremtés 3:9-11)
Így kezdődik az emberiség bűneinek hosszú és
szomorú története. A Teremtő szeretetét, a jelenlétében érzett örömöt, a reményt
és a gondoskodásába vetett bizalmat a félelem váltotta fel, félelem mindentől,
ami korábban Őhozzá vonzotta az embert. Így tehát a szent pár többé nem élvezte
a Teremtő társaságát.
A mennyei Atya nem hagyta el Ádámot és Évát,
hanem elmagyarázta nekik, hogy a jövőben fájdalommal és bánattal, fáradsággal
és szomorúsággal teli élet lesz az osztályrészük. Elmagyarázta, mi a bűn ára: az
idők beteltekor az isten fia a halálával váltja majd meg az engedetlenségüket.
Az mondta, hogy el kell hagyniuk a kertbéli gyönyörű otthonukat. Ádám és Éva
kérték, hadd maradhassanak az Éden Kertjében, örömük otthonában. Ígérték, hogy
a jövőben mindenben engedelmeskedni fognak, de a Teremtő azt felelte, a természetüket rontotta meg a bűn. A
saját hibájukból megfogyatkozott az erejük, hogy a Sátánnak ellenálljanak. A
szégyenük tudatában nem tudják megőrizni a feddhetetlenségüket.
Ádám és Éva szomorúan hagyta el a kertet, hogy
a bűn átkával terhelt földön lakjon. Az egész menny szánta őket, de a
Teremtőnek terve volt rá, hogyan állítsa helyre az elveszített ártatlanságukat.
Az isteni terv szerint a Teremtő és az Ő gyermekei folyamatos kapcsolatban
állnak egymással. Az isteni segítség azon nyomban megérkezik, ha kérik.
Ádám és Éva leszármazottjai nem sokáig
maradtak hűségesek a mennyei Atyához. Ahogy egyre jobban elburjánzott a bűn, az
emberek nem hallották az őket szólító isteni hangot. Nem akarták többé a
szeretet törvénye szerint élni, amelyet a Teremtőtől kaptak. Újabb és újabb
emberek születtek és nőttek fel, és elfelejtették, hogy egykor egy Hang
szólította őket. Séthnek, aki Ádám és Éva fia volt, és azután született, hogy
Káin megölte Ábelt, fia született, akit Énósnak nevezett el. Ahogy a Teremtés
könyve írja: „Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor
kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.” (4:26)
Milyen szomorú, hogy ennyi időbe telt, amíg a
férfiak és a nők elkezdték segítségül hívni az ő szerető mennyei Atyjuk nevét!
A Sátán hatalmának megfékezésére, és a jó és a gonosz egyensúlyának
fenntartására a Teremtő szabályokat alkotott. Minden ember kedve szerint
szerződést köthet mindkét oldallal: a Mennyel vagy a Sátánnal. De sem a Sátán,
sem a Menny nem léphet közvetlenül kapcsolatba az emberrel, csak ha már egyszer
segítségül hívták. Az Atya azért rendelkezett így, hogy a gyermekeit megvédje a
démonok állandó zaklatásától. Máig is ezek az „érintkezés szabályai”.
Az írás újra és újra arra bíztat, hogy „hívjuk
segítségül a[z Atya] nevét”.
Dicsérjétek az Urat,
Hívjátok segítségül az ő nevét; …
Dicsekedjetek az ő szent nevében!
Adjatok az Úr nevének dicsőséget; …
Imádjátok az Urat a szentség ékességében.
Krónikák I. könyve 16:8-10, 29
Nyomorúságba és ínségbe jutottam.
És az Úrnak nevét segítségül hívám …
A szabadulásért való poharat felemelem,
És az Úrnak nevét hívom segítségül.
Zsoltárok 116:3, 4, 13
Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő
nevét,
Hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait,
Mondjátok, hogy nagy az Ő neve.
Ésaiás 12:4
Szeretem az Urat, mert meghallgatja
esedezéseim szavát. …Nyomorúságba és ínségbe jutottam. És az Úrnak nevét
segítségül hívám. …Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas. …Uram!
én bizonyára a te szolgád vagyok; …és az Úr nevét hívom segítségül. Zsoltárok
116:1, 3-5, 16-17
Sok más helyen pedig az Ő szent nevének dicséretére buzdít az írás.
Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek az Úrnak nevét,
Dicsérjétek szolgái az Úrnak…
Dicsérjétek az Urat,
Mert jó az Úr;
Zengjétek nevét,
Mert gyönyörűséges!
Zsoltárok 135:1, 3
Minden napon áldalak téged,
És dicsérem neved örökkön örökké!
Zsoltárok 145:2
Más szövegek arra biztatják
a hívőket, „Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét
Jeruzsálemben.2 (Zsoltárok 102:21) Az ihletett Szavak megmutatják, hogy bárki
bátran bízhat az Ő szent nevében: „Hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és
a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk.” (Zsoltárok 20:5)
Mindennek van neve.
A kommunikáció nem lehetséges minden dolog megnevezése nélkül, legyen az
személy, tárgy, hely, sőt akár gondolat vagy érzelem. A Teremtőnek magának is
van neve. És ez az a Név, amelyen segítségül lehet hívni Őt. Az isteni Atya a
Szentlélek által mindig közel van, mindig készen áll, és csak arra vár, hogy
segítségül hívjátok az Ő nevét. Alig várja, hogy feleljen!
Az „Úr” azonban nem
az Atya neve, és nem tévesztendő össze az isteni névvel. Az ’Úr’ és az ’Isten’
szavak csupán címek, és éppúgy használhatók démonistenek megnevezésére is! Az ’Úr’
szó egész egyszerűen gazdát jelent. Az ’Isten’-nek fordított szó a héber „Jehova”
szóból ered. A fordítás így alakul:
isten a hétköznapi értelemben;
de különösen vonatkozik … a legfőbb Istenre;
olykor a különleges tisztelet jeléül alkalmazható a bírákra; és máskor mint a legfelsőbb fok: – Isten, isten, bíra,
ISTEN, istennő, nagy, hatalmas … uralkodók, bírák, … ((#430, The
New Strong’s Expanded Dictionary of Bible Words, kiemelés az eredetiben.)
Az Elohím az első
parancsolatban használt megnevezés, amelyet egyaránt lehet a Teremtőre és a
hamis istenekre használni.
Én vagyok az Úr, a
ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből. … Ne legyenek néked
idegen isteneid én előttem. (Mózes 20:2, 3)
Más szavakkal: „Én
vagyok az Elohím, aki kihoztalak titeket Egyiptom földjéről. … Ne legyenek
néked idegen isteneid én előttem.” Az ’Elohím’ többesszámú szó, amely ’istenek’-et
jelent; az egyesszám, ’el’ ’hatalmas’-t jelent. (Lásd Strong’s #410.) Amikor a
Bibliában ezt a szót használják, az egyaránt jelenti az Atyát és a Fiút; az
Elohím tehát a többesszámú elnevezése a az Atyának és a Fiúnak.
Ha olyan szót vagy
címet használunk, amely pogány istenek megnevezésére is alkalmas, azzal az a
probléma, hogy így a címben nincsen erő. A címek nem keltenek bizalmat az
isteni név mögött rejtőző erő és szeretet iránt, ha ugyanaz a szó több
különböző emberre is használható (bírák, királyok, próféták, férjek, istenek).
Ahhoz, hogy a Mennyei Atya nevét teljes hittel hívjuk segítségül, ismernünk kell a Nevét!
A Sátánnak nagy
örömére szolgál, hogy az isteni Név az Úr címe mögött rejtőzik. Amikor a Név
elrejtőzik a címek mögött, nem tudjuk, mit jelent a Név, és így nem jelenhet
meg a Nevet viselő Szerető Lénybe vetett hit sem. A bibliai történetek mind
arról tanúskodnak, hogy az, aki a Nevet hívja segítségül, választ kap.
Jónás a bálna gyomrában
is imádkozott. Dániel az oroszlánok barlangjából küldte az ég felé az imáit, és
megmenekült. Az idők során Teremtő gyermekei a szívük és lelkük mélyéről fakadó
hittel szólították az isteni Nevet, és megmenekültek minden bajtól, az égő
tüzes kemencékből, a fogságból, a rabszolgaságból és az üldöztetésből. Izrael
népének történelme során az emberek bűnt követtek el és fogságba estek, vagy
más módon bűnhődtek. Amikor azonban megbánták a bűneiket s az isteni Nevet
hívták segítségül, kiszabadultak és megmenekültek.
Mielőtt az idők
végezetén a Mindenható haragja lesújt a világra, az utolsó nemzedékből az Ő
embereinek ismerniük kell az isteni
Nevet. Az Ő neve csodálatos és hatalmas, nem szabad hiábavalóan vagy ostobán
szájra venni. Ugyanakkor hittel bárki segítségül hívhatja az Ő nevét, és
mindenki, aki így tesz, választ fog kapni.
Soha nem szabad
elfeledkezni róla, hogy a Sátán, a Hazugság Atyja, egyszersmind az Ellopott Személyazonosság
Atyja is. Neki magának nincsen hatalma alkotni, ezért kiforgatja a dolgokat,
manipulál, hazudik. Átveszi a Teremtő jelképeit és magáénak nevezi őket,
miközben az Atyát a saját gonosz jellemvonásaival igyekszik felruházni. Ezért
az emberek félik a Teremtőt, akihez meg kellene térniük, és akit a Sátán elleni
harcban segítségül kellene hívniuk.
A Sátán
hadviselésének módja, ahogy ellopja és elbitorolja azt, ami egyedül a
Mindenhatóhoz tartozik, ez tisztán látszik a hencegéséből is, amikor kiűzetett
a mennyből. Ezt a hencegést Ésaiás jegyezte le:
„Miként estél alá
az égről fényes csillag, hajnal fia!? …Holott te ezt mondád szívedben; Az égbe
megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet; …Felibök hágok a
magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésaiás 14:12-14)
Miután az özönvíz
megtisztította a földet, a Sátán hamar visszaállította a bálványimádást, és azon
fáradozott, hogy mindenki őt tisztelje. Az emberek már Noé és Sém életében is
démonokat imádtak. Ábrahám idejében a bálványok imádása már bevésődött az
emberek többségének elméjébe. Jehova hívta Ábrahámot, hogy vonuljon el, legyen
egyedül, és ne imádjon más isteneket.
Ez idő alatt a
Sátán a szolgálatába akarta hajtani az embereket, így a templomaikban a saját
démonait helyezte el. A gazdag emberek és a királyok templomot építhettek,
kinevezhették a papjaikat és ünnepélyesen meghívhattak egy démont egy bizonyos
néven, hogy a belső szentélyben éljen, a templom „legszentebb helyén”. Akkor az
annak a bizonyos démonistennek a szolgálatára kijelölt pap bejött, áldozatot
mutatott be és az adott isten nevét hívta segítségül. Az emberek megkérhették a
papot, hogy tegyen fel kérdéseket a démonnak, tegyen csodát, áldja meg őket
vagy átkozzon meg másokat.
Ez nem pusztán
szemfényvesztés volt. Az emberek azért fizettek a papnak és áldoztak az
’istennek’ mert működött! A Sátán sok módját ismeri a csalásnak és a káprázat
fenntartásának. Az titokzatos istentiszteleteken számtalan rejtély és lenyűgöző
szertartás csábította az elmét és vonzotta vissza az embereket. A démonistenek
nevét nagyon fontosnak tartották. Úgy hitték, ha valaki nem ismeri a nevet, nem
léphet kapcsolatba a démonnal. Ha az ellenséged megtudta az istened nevét,
nagyobb áldozatot mutathatott be neki, ezzel átállíthatta a démont a saját
oldalára és elpusztíthatott. Ezért az emberek mindenáron megpróbálták titokban
tartani az istenük nevét. Az idők során sok ezer templomban sok ezer isten
lakott, akik sok ezer névre hallgattak.
Minél inkább titkos
volt a név, annál nagyobb hatalmat rejtett. Ha egy isten ’ismeretlen’ volt,
senki nem feltételezte, hogy nincsen neve. Egyszerűen úgy tartották, a név
nagyon jól el van rejtve. Pál apostol Athénban az Areioszpagoszhoz intézett
beszédében ezt az elgondolást használja fel, hogy a Teremtőről prédikáljon:
Előállván pedig Pál
az Areopágusnak közepette, monda: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon
istenfélőknek látlak titeket. Mert mikor bejárám és szemlélém a ti
szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva:
ISMERETLEN ISTENNEK.
A kit azért ti nem
ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek. Az Isten, a ki teremtette a világot
és mindazt, a mi abban van.” (ApCsel 17:22,23)
Az ókorban pontosan
tudták, milyen fontos egy bizonyos
istenhez a saját nevén imádkozni.
Az ókorban úgy
hitték, ha ismerjük valaki nevét, azzal hatalmunk van felette. A pogány
’istenek’ személyének és attribútumainak ismerete lehetővé tette az áldozatot
bemutató ember számára, hogy sokkal hatásosabban manipulálja vagy befolyásolja
az istenséget, mint ha a nevét nem ismerte volna. Éppen ezért az ’el’ szó homályos
jelentése zavarta azokat, akik hatalmat szerettek volna az istenség felett,
mivel a név semmit, vagy alig valamit árult el az isten személyéről. Ez
különösen igaz volt, a legfőbb kánaáni isten, Él esetében. A szemiták halálosan rettegtek az istenek
természetfeletti hatalmától, és megpróbálták kiengesztelni őket. Az istent
általában hatalmas hatalom megjelenésével és használatával azonosították.1
Az istenhez egy
általános cím használatával nem lehetett elérni, ez hatástalan volt. Így tehát
folyamatos küzdelem folyt azért, hogy az emberek egyrészt a saját istenük nevét
titokban tartsák, másrészt annyi isten titkos nevét tudják meg, amennyiét csak
lehetséges. Az izraeliták rabszolgasága idejére Egyiptomnak már több mint 2000
nevesített istene volt, és némelyik istent több száz néven is ismertek. A papok
féltékenyen őrizték az istenek nevének titkát, mert ez a tudás adott nekik
hatalmat az isten felett, mivel úgy tartották, ha egy istent a nevén
szólítanak, a hívásra felelnie kell.
Egyetlen egyiptomi
sem maradhat távol, ha a nevén szólítják, legyen bár földi vagy
természetfeletti lény. … Egyiptomban a mágiát … szinte kizárólag ennek az
elvnek az alapján gyakorolták. … A pap-varázsló minden tudását és hatalmát arra
áldozza, hogy ’megismerje’ (rokhu) a
név pontos szerkezetét … [mivel] a varázsige (khrou) amely pontosan megidézi [a
kimondott név] minden elemét, az így megidézett lelkek fölött teljes hatalmat
ruház a birtokosára. Minden látható és láthatatlan lénynek felelnie kell az
ellenállhatatlan hívásra, amely lényük leglényegét szólítja. …Az, akit
megidéztek, mivel nem kerülheti el a neve kinyilvánítását, …titokban tartja a
nevét. A legszerényebb lélektől a leghatalmasabb istenig mindenkinek van egy
’titkos neve’, amelyet senki nem ismerhet. Olyan féltékenyen őrzik, mint az
életüket. Mivel, ahogy az írás mondja, „ez az a név, amelyen lélegzik.”2
Némely egyiptomi
istennek több neve is volt. a 358 legismertebb egyiptomi isten közül most csak
azokat soroljuk fel, akiknek a neve ’A’ betűvel kezdődik:
A, Abtu, Ah, Ahemait, Ahti (2), Ailuroz, Aken, Aker, Amathaunta,
Amaunet, Amemait, Ament, Amentet, Amentit,
Amen, Amen-Rá, Amen-Ré, Amenhotep Ammam, Ammit, Amon, Ammon-Rá,
Ammon-Ré, Amn, Amsit, Amaunet, Amemait, Ammut, Amon, Amon-Rá, Amon-Ré, Amun,
Amun-Rá, Amun-Ré, Amszet, Anat, Andzseti, Anedzsti, Anhur, Anubisz, Anuket, Anat, Anet, Anezti, Anit, Ankh,
Ankhet, Ankt, Anouke, Anpu, Anti, Apep, Apepi, Apet, Ápisz, Aptet, Apademak,
Apedemak, Apophisz, Arensznuphisz, Ari Hesz Nefer, Arsznuphisz, Aszet, Aten,
Aten-Rá, Aten-Ré, Aton, Aton-Rá, Aton-Ré, Atum, Atum-Rá, Atum-Ré
Amit a Sátán a
hazugságokkal nem tud egyből elpusztítani, azt kiforgatja és megrontja a
félreértés vagy a hangsúlyok áthelyezése által. Bár az igaz, hogy az Atyát
bárki segítségül hívhatja, ha hozzá címezik imáikat és a saját nevén szólítják
Őt, ez nem jelenti azt, hogy a nevek varázserővel
bírnának. Ebbe a csapdába esnek a pogányok: azt hiszik, hogy a neveknek
önmagukban mágikus erejük van.
A mindenek felett
álló ok, amiért fontos ismerni az Atya és a Fiú saját nevét, az, hogy ha a
könyörgő megérti a nevük jelentését,
a szívében felébred a hit. Az isteni erő akkor lép működésbe, ha hiszünk az Ő
szeretetében, abban, hogy meghallgatja az imáinkat és válaszol rájuk, ha bízunk
az ígéreteiben. Ahogy a híres író mondta „Az imádság a kulcs a hívő kezében, ez
nyitja a menny raktárának ajtaját, ahol a mindenható határtalan erőforrásait
őrzi.”3
Természetesen van néhány feltétel, amelynek meg kell felelni, mielőtt az isteni
segítség megérkezik: ilyen a bűnbánat, az engedelmesség, vagy az, hogy
felismerjük, szükségünk van az Isten
segítségére. „Már az is ékesen szól mellettünk, hogy nagy
szükségben vagyunk. De… fel kell keresni [az Atyát], hogy mindezeket megtegye
értünk. Azt mondja: ’Kérjetek és megadatik nektek.’”4
A hit az első, amire szükség van ahhoz, hogy
imáink meghallgatásra találjanak. A Megváltó annál könnyebben tudja teljesíteni
a hozzá imádkozók kéréseit, minél erősebb a hit a könyörgők szívében. Látván,
micsoda hit lakozik a római századosban, a Megváltó felkiáltott meglepetésében
(„Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.” Máté
8:10) és így fordult a századoshoz: „Eredj el, és legyen néked a te hited
szerint.” (Máté 8:13)
Ugyanezt bizonyítja az is, amikor a
szírföníciai asszony könyörög a lánya gyógyulásáért. Mikor a Megváltó azt
mondta: „Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni”, az asszony hite
csak még erősebb lett. „Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a
morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.” (ld.: Máté
15:21-28) A Megváltó megörült az asszony szilárd hitének: „Óh asszony, nagy a
te hited! Legyen néked a te akaratod szerint.” (Máté 15:28)
Innen is látszik, milyen fontos tudni a
Teremtő nevét. A névben nyilvánul meg az Ő hatalma,feladata, jelleme. Ha valaki mindezt ismeri, minden más istenségről megfeledkezik.
Egyedül az igaz Isten marad, mennynek és földnek teremtője, aki minden
gyermekét úgy szereti, mintha nem is lenne rajta kívül más teremtény a földön.
Hanem ha valaki az Istent szereti, az
ismertetik ő tőle. Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy
bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. Mert ha
vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok
isten és sok úr; mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a
mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a
mindenség, mi is ő általa. (I. Kor. 8:3-6)
Ez az a tudás, amire a föld történetének végnapjaiban
minden teremtett léleknek szüksége van. Sokak számára sötétnek és félelmetesnek
tűnnek az eljövendő napok. A Jelenések könyve felsorolja az utolsó hét csapást,
amely Isten haragjaként könyörület nélkül önti majd el a bűnös földet. Ekkor
lesz igazán fontos, hogy Isten népe higgyen benne, hogy az Ő ereje megszabadít
a külső ellenségtől és a bennünk lakozó bűntől egyaránt.
Hívjátok segítségül az Atya nevét. Feledjétek
a címeket és a szavakat, amelyeket a Sátán aggatott a különböző démonokra. Csak
Őt hívjátok segítségül minden hitetekkel. Engedjétek, hogy a hitetek megérezze
a szeretettel tett ígéreteket. Az évszázadokon átívelve ma is érvényes az
Illésnek és Mózesnek küldött üzenet: Ki az, aki Jahve oldalán áll? Ha Baál a te
istened, szolgálj neki, de ha tudod, hogy Jahve a Teremtő, akkor bánd meg a
bűneidet és alázattal, odaadással és hittel szolgáld Őt.
Legyen néked a te hited szerint.
Máig emlékszem arra a napra, amikor a fiam azt
mondta nekem, ’mama’. Ő volt az első gyermekem, és minden új közös élményünk
kincset ért. Tulajdonképpen nem is azt mondta: ’mama’, sokkal inkább azt: mamamama. De nem bántam! Amikor a
délutáni alvás után bementem hozzá, a kis arca felragyogott a boldogságtól, a
karjával felém nyúlt és aztán felcsendült a legédesebb hang, amelyet valaha
hallottam: „Mamamama!”
Nem ejtette tökéletesen, mégis zene volt a
fülemnek. Azt bizonyította, hogy a kis szíve felismert, engem, az édesanyját.
Ezt történik akkor is, ha a Teremtőhöz imádkozunk. Sokat ér, ha ismerjük a
Teremtő valódi nevét… de ez nem az Ő érdekeit szolgálja. Ez miértünk van így. Ő
a mi Atyánk. Egyetlen szülő sem tagadja meg a gyermeke kérését azért, mert azt
mondja ’papapa’, ahelyett, hogy ’apa’.
Egyetlen szerető szülő sem tagadja meg a segítségét vagy a figyelmét azért, mert
a gyermek nem egy bizonyos módon áll vagy fogj a kezét, amikor valamit kér.
Igaz ez a mennyei Atyára is. Az Atyának van neve, a valódi neve, amelyen
bárki szólíthatja, ha segítségre van szüksége. A Teremtő azonban tudja, hogy
porból vagyunk. Vannak hangok, amelyek egyes nyelvekben léteznek, másokban
viszont nem, és gyakran, ha az ember nem tanulta meg kisgyermekkorában kiejteni
ezeket a hangokat, később már nem tudja elsajátítani őket. Az édesanyámmal
ugyan angolul beszéltek otthon, de kislánykorában a többi gyerektől megtanult
franciául. Olyan hangokat is ki tudott ejteni, amelyeket én, bárhogy is
próbálom, sehogyan sem tudok utánozni.
Senki, sem szülő sem más nem tagadja meg a
segítséget valakitől, aki segítséget kér, csak mert nem tökéletesen ejti a nevét
vagy selypít. Az egyik barátom Kanadából származik és francia anyanyelvű. Van
egy közös barátunk, Thackery. A kanadai francia barátom még soha nem tudta
helyesen kiejteni a nevét, mert a francia nyelvben nincsen lágy ’th’ hang. A
legközelebbi kiejtés valahogy úgy hangzik: Zachary. Thackery persze nem tesz
úgy, mintha nem is hallaná, amit a barátunk mond, amiért hibásan ejti a nevét. Hasonlóképp,
ha valakit Rachelle-nek hívnak, és egy kínaival beszél, aki Lachelle-nek mondja
a nevét, attól még figyel arra, amit az illető mond. Megérti a hibát, hiszen a
kínai nyelvben nincsen ’r’ hang.
Így „…[Isten] sem hagy el, amikor nehezen
jönnek a szavak. Törődik velünk, és a szokásosnál nagyobb figyelemmel hallgatja,
amit mondunk. Lefordítja hitvány szavaimat, és meghallja, ami bennük rejlik. A
sóhajaimat és a bizonytalan mondatfoszlányaimat a legválasztékosabb szövegnek
hallja.”5
Az isteni név jelentésének ismerete sokkal fontosabb, mint hogy pontosan úgy
ejtsük a nevet, ahogyan az angyalok teszik. Az ember csak akkor hihet igazán a
név viselőjének erejében, ha megértette a név jelentését. Innen látszik, milyen fontos, hogy ismerjük az Atya
valódi nevét.
Ha az isteni nevet a maga teljességében
megértjük, rájövünk, hogy ez egy ígéret. Olyan ígéret, amely maga is arra
késztet mindenkit, hogy szükség esetén a Teremtőt hívja segítségül. Bizonyos
címek elfogadhatók, amikor a Mindenhatót szólítjuk. Maga a Megváltó is arra
bíztat, hogy a Mindenhatót hívjuk segítségül.
Krisztus, hogy Isten iránti bizalmunkat
erősítse, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Olyan néven, amely az
emberi szív legdrágább kapcsolataival fonódik egybe. Abban a kiváltságban
részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha neki és
róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való
kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja e nevet, ha
segítségét és áldását kérve mondjuk. Azt akarja, hogy bátran szólítsuk
Atyánknak, és szokjuk meg ezt a megszólítást. Ezért Krisztus újra meg újra elismételte.
Isten úgy tekint ránk, mint gyermekeire.
Kiemelt a felszínes világból, kiválasztott, hogy a királyi család tagjai, a
mennyei király fiai és leányai legyünk. Arra kér, hogy bízzunk benne jobban,
mint a gyermek földi atyjában. A szülők szeretik gyermekeiket, de Isten
szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél. Isten szeretete végtelen.
Ha a földi szülők tudják, hogyan adjanak jó ajándékot gyermekeiknek, mennyivel
inkább ad mennyei Atyánk Szentlelket azoknak, akik kérnek.6
A Szentírás azt mondja, az Isten SZERETET.
(lásd: János I. 4:8) A tiszta szeretet megtestesüléseként nem szabja meg,
milyen testtartást kell felvenni és hogyan kell helyesen ejteni a szavakat,
hogy az imáink meghallgatásra találjanak. Minden habozót biztat:
„Azt, a ki hozzám
jő, semmiképpen ki nem vetem.” (Ld. János 6:37) A hegyi beszédben a Megváltó
megtanította, milyen imádságokat lehet és milyeneket nem lehet használni, ha
Istenhez imádkozunk. Azt mondta: És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a
képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fennállva
szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek:
elvették jutalmukat. … És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a
pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne
legyetek hát ezekhez hasonlók.7
Az imádság soha nem egy meghatározott szöveg,
amelyet elmondunk, vagy mozdulatsor, amelyet elvégzünk, abból a célból, hogy
megvásároljuk az isteni segítséget. A Megváltó elmagyarázta, hogy az efféle hagyományokra
és színjátékra nincs szükség, amikor az Atyával beszélgetünk.
Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső
szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a
te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván. …mert jól tudja a ti
Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.8
Az ima célja nem az, hogy az Isten tudomására
hozzuk, mire van szükségünk. Ő pontosan tudja, mi az, amire szükségünk van, és
azt is tudja, hogyan fog rólunk gondoskodni.
Szívünket feltárni Istennek, mint barátunknak,
ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk,
mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem
Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.9
Vagy, ahogy Oswald Chambers mondta egyszer: „Az
imáról alkotott hétköznapi elképzeléseink sehol nem találhatóak meg az
újszövetségben. Úgy tekintünk az imádságra, mint eszközre, amellyel
megszerezhetünk valamit; a Biblia szerint az ima az a mód, ahogy megismerhetjük
… magát [Istent].” Ez az ima célja, és ezért fontos ismerni az Isten nevét.
Isten neve épp oly szent, mint ő maga, mivel az ő lénye jelenik meg benne.
Ha az ember úgy tekint az Istent, mint a szerető
Atyjára, bizalommal fogja segítségül hívni Őt az imáiban. Nem holmi lusta,
lagymatag, tétova imában. Charles H. Spurgeon, a nagy tiszteletnek örvendő 19.
századi prédikátor így fogalmazott: Közös hibája sok imának, hogy nem fogalmaznak
pontosan. Mintha egy hadsereg katona épp csak elsütné a puskáját valamerre. Lehetséges,
hogy néhány embert megölnek, de az ellenség nagy részét elhibázzák.” Az, aki
bízik a Teremtőjében, ahogyan a földi apjában bízik, nem tart tőle, hogy olyan
egyszerűen és olyan bizalommal tárja fel a vágyait, ahogy a kisgyermek vizet
kér, amíg nem éri fel a vízcsapot.
Bíznunk kell
…[Isten] ígéretében. Azzal a tudattal kell végeznünk a dolgunkat, hogy Ő
megteszi, amit ígért, és az áldás, amelyért imádkoztunk, akkor ér el hozzánk,
amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Minden kérés az Atya szívéig jut, ha
hittel imádkozunk. Nincsen elég hitünk. Tudnunk kellene, hogy a mennyei Atyánk
sokkal készségesebben segít nekünk, mint ahogy a földi szülők segítenek a
gyermeküknek. Miért ne bíznánk benne? „A ki az ő tulajdon
Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna
vele együtt mindent minékünk?” (Róm. 8:32)10
Az ima kiváltság, de nem fényűzés, amelyet az
ember használ vagy eldob a kedve és az ideje szerint. Életbevágóan fontos, hogy
az Atya nevét hívjuk segítségül! Ahogy azt a nagy protestáns újító, John Wesley
megállapította: „Annyi dolgom van, hogy órákat töltök imádkozással, mielőtt
nekilátok.”
Az ima a lélek lélegzése, minden áldás
közvetítő csatornája. Ahogy … a bűnbánó lélek Istennek ajánlja az imát, … az
Atya látja az igyekezetét, ismeri a küzdelmeit és megjegyzi az őszinteségét. Az
ütőerén tartja az ujját és minden szívdobbanást számba vesz. Nem borzongathatja
meg olyan érzés, nem kavarhatja fel olyan érzelem, nem felhőzheti el homlokát
olyan bánat, nem mocskolhatja be olyan bűn, nem mozgathatja olyan cél vagy
gondolat, amelyről Neki ne lenne tudomása. Minden lelket határtalan gonddal
készített és rendíthetetlen odaadással szeret.”11
Aki a mennyei Atyát szereti, az nem habozik Őt
hívni segítségül minden megpróbáltatásban és Őt szólítja tanácstalanságában. Ha
bízunk a szeretetében és erejében annak, aki az ígéret nevét viseli,
természetes, hogy követjük Pál útmutatását: „Mindenkor örüljetek. Szüntelen
imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus
Jézus által ti hozzátok.” (A Thesszalonikiakhoz I. 5:16-18) A Megváltó
arra
bíztatta a hívőket, hogy szüntelenül imádkozzanak. Ez nem azt jelenti, hogy
folyamatosan térdepelnünk kell, hanem hogy az imádkozásnak hasonlatossá kell
válnia a lélek lélegzéséhez. A néma kéréseink, bárhol legyünk is, felszállnak
…[az Atyához] és … [a Megváltó] felszólal az érdekünkben, szentségének
tömjénfüstjébe burkolva a kérésünket az Atya színe előtt.12
Lehetetlen folyamatosan térdepelni. A szívet
azonban az imádság az Atyához húzza. A bajban, bánatban vagy bizonytalanság
esetén az ima, mint az ég felé kilőtt nyíl, azonnal felhívják az Atya
figyelmét. Az Ő színe előtt lenni a legteljesebb öröm! Amikor imádkozunk, abban
a kiváltságban van részünk, hogy az ő színe előtt lehetünk. Ezért tehát olyan
természetes kell legyen az ő teremtményei számára az imádkozás, mint a
lélegzés. „Szoktasd rá magad, hogy az imádság minden napi foglalatosságodban
jelen legyen – – ahogy beszélsz, cselekedsz, dolgozol, békésen, mintha
imádkoznál, ahogy valóban imádkoznod is kellene.”13
„Mondj el… [az Atyának] mindent, ami a
szívedet nyomja, ahogy az ember egy jóbarátnak önti ki a szívét minden örömével
és bánatával. Mondd el a gondjaidat…, hogy megvigasztalhasson, mondd el a
vágyaidat, hogy megtisztíthasson; mondd el neki, mit találsz gyűlöletesnek,
hogy segíthessen legyőzni ezt az érzést; beszélj … [az Atyának] a
kísértésekről, hogy megóvhasson tőlük, mutasd meg neki a szíveden ejtett
sebeket, hogy begyógyíthassa őket. Ha így minden gyengeséged, szükséged, gondod
feltárod előtte, nem lesz semmi, amit ne lehetne kimondani. A szívedből kiáradó
érzésekről beszélj, ne fontolgass, csak mondd, amit gondolsz. Áldottak azok,
akik ilyen bizalmas és őszinte beszélgetést folytatnak a … [Teremtőjükkel].14
Mialatt mindennapi munkánkat végezzük, emeljük
fel lelkünket imában a magasságba. Ezek a csendes könyörgések jóillatként
szállnak a magasba, a kegyelem trónusa elé és az ellenség kudarcot vall. A keresztény
hívőt, akinek szíve Istenhez ragaszkodik, nem győzheti le semmiféle hatalom. A
gonosz nem bolygathatja meg békéjét. [Az Atya]… szavaiba foglalt minden ígéret,
az isteni kegyelem minden ereje, a [Mindenható]… segítségének minden forrása
biztosítják számára a védelmet.
Csodálatos dolog, hogy imáink eredményesek,
hogy méltatlan és tévelygő emberek felküldhetik könyörgéseiket [a
Teremtőjükhöz]. Kivánhat-e halandó ember annál magasztosabbat, minthogy
érintkezhet, összekapcsolódhat a végtelen Istennel? Gyenge, bűnös emberé az a
kiváltság, hogy Teremtőjével beszélhet. A szavak, melyeket ajkainkon kiejtünk,
eljutnak a mindenség Uralkodójának trónusa elé. Beszélhetünk [a Megváltónkkal]
amikor az úton járunk és Ő így szól: “Én vagyok a te jobbkezed felől.”
Szívünkben
közösségben lehetünk [az Atyával], utunkat [a Fiú] társaságában járhatjuk. Ha
napi munkánkat végezzük, szívünk Istennél időzve emelkedik fel Hozzá, –
emberektől észrevétlenül – de szavaink nem halnak el a semmiségben és nem
veszhetnek el. Semmi sem fojthatja el a lélek sóvárgását. Kihallatszik az az
utca zajából és túlszárnyalja a gépek dübörgő zakatolását. Isten az, akihez
szavaink szállnak és Ő hallja könyörgésünket.
Kérjetek tehát!
Kérjetek és adatik nektek. Könyörögj alázatosságért, bölcsességért,
bátorságért, hited növekedéséért. Minden őszinte imára felelet jön. Talán nem
úgy, ahogy te szeretnéd, vagy amikorra várod. De a választ megkapod úgy és
akkor, ahogyan és amikor az részedre a legkedvezőbb. Imáidra, amelyeket
elhagyatottságodban, gyengeségedben, vagy a megpróbáltatások idején küldesz fel
a magasságba. [Az Atya] választ ad, ha nem is mindig várakozásodnak
megfelelően, de mindig a te javadra.15
Amikor megszólítod az Atyát, lehet, hogy nem
látod vagy érzed azonnal a feleletet, ám a kérés azonnal meghallgatásra
lel. Gyakran azt mondják, hogy a válasz
néha igen, néha nem és néha várj még.
Az
emberek azonban a legtöbbször nagyon hamar feladják: vagy nem tartanak ki az
imádság mellett, vagy úgy vélik, hogy túl nagy dolgot kérnek, ezért valami kisebbet
kívánnak. Az Úr ugyanakkor nem késlekedik imáink meghallgatásával, hiszen ő
szeretne adni, csakhogy először gyarapítja vágyainkat, hogy azután még többet
adhasson.16
A fohászkodni tanuló ember néha bizonytalan
abban, hogyan is csinálja. Mindig mondjatok köszönetet a Teremtőnek! Mondjátok
el Neki, hogy miért vagytok hálásak. A Miatyánkot is elszavalhatjátok, amelyet
a Megváltó a hegyi beszédében tanított:
Mi Atyánk,
aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.
Ámen. (Máté 6:9-13)
Ez az az ima, amelyet Ő tanított a
tanyítványainak. (ld.: Lukács 11:2-4) Ez a mintaima, mert elismeri az Atyát a
Mennyben, azt kéri, hogy teljesüljön az Ő akarata, megnevezi a legegyszerűbb
szükségleteket és lelki áldást kér és minden mást az Ő végtelen bölcsességére
hagy. Ez az ima az ima tökéletesen alkalmas rá, hogy a napi imádságaink sorát
ezzel zárjuk.
A titkos imádság, az ember szívének magányában
elmondott ima isteni erőt ad mindenkinek, akinek szüksége van rá a bűn és az
önmaga elleni küzdelemben. Vannak azonban másfajta imák is, amelyek nagy
hasznunkra válhatnak. A csoportos imának hatalmas ereje van, hiszen leszáll a
Szentlélek összehozza az imádkozók szívét és felemeli az Istenhez. Időnként, ha
nagyon sok ember gyűlt össze, akkor kisebb, négy vagy öt fős csoportokra
bomlanak.
Szintén nagyon hatásos, ha „egy szólamban”
imádkozunk. Egyvalaki elkezd imádkozni és elmondja az Atyának, ami a szívét
nyomja. A következő bármikor bekapcsolódhat, és így bárki bármikor csatlakozhat
az imádkozóhoz. Ha körben egymás után imádkozunk, a Szentlélek olyan
gondolatokat idézhet az eszünkbe, amelyet elfelejtünk, mire ránk kerülne az
imádkozás sora. Ha azonban bármikor megszólalhatunk és imádkozni kezdhetünk, ahogy
a Szentlélek megérint, az nagyon felemelő és magasztos élmény.
A Teremtő mindig arra biztatja a gyermekeit,
hogy hívják segítségül az Ő nevét.
Mennyei Atyánk
arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy
szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e
mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb
gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot
mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei
angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják,
hogy [a Teremtő] végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint
amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?!
Az angyaloknak öröm [a Teremtőt] szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb
örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly
nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek
látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is.
A gonosz
sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai,
melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos
kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak [Jehova]
gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely
megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai
vannak felhalmozva.17
Hívd segítségül a
Teremtőd nevét! Vágyódó szívvel várja, hogy megfelelhessen az imáidra. Mindenki
rá talál, aki hittel szólítja az Ő nevét.
of Bible Words.)
2 Encyclopædia of Religion and Ethics, James Hastings, szerk. John A. Selbie, és Louis H.
Gray, (New York: Charles Scribner’s Sons, 1917), 9. szám. 152. o
3 E. G. White, Steps
to Christ, 94-95.
o.
4 Ugyanott.
5 Timothy Jones
6 E. G. White, Krisztus példázatai 93.o.
7 Máté 6:5, 7-8a
8 Máté 6:6, 8b
9 E. G. White, Jézushoz vezető út 61.o.
10 E. G. White, That I May Know Him,230.
o.
11 E. G. White, Maranatha, 85 o.
12 E. G. White, That I May Know Him, 78.
o.
13 François Fénelon
14 Ugyanott.
15 E. G. White, Üzenet az ifjúságnak 101-102. o.
16 Canterburyi Szent Anzelm
17 E. G. White, Jézushoz vezető út
